Óbudai Egyetem

A döntő helyszíne - igen, az egy T-modell a háttérben!A több mint 130 éves iparoktatási és 40 éves felsőoktatási múlttal rendelkező intézményünk az elmúlt évek során dinamikus fejlesztési programot hajtott végre, melynek eredményeként az Országgyűlés 2009. november 23-i határozata értelmében 2010. január 1-től egyetemi rangot kapott és azóta Óbudai Egyetem néven működünk.

Egyetemünknek jelenleg öt kara (gépészmérnöki, villamosmérnöki, informatikai, gazdasági és könnyűipari), két oktatási központja, Egyetemi Tudásközpontja és Doktori iskolája is van. Képzéseink a mérnökasszisztenstől, a BSc alapképzésen, MSc mesterképzésen, szakirányú továbbképzéseken át a PhD tudományos fokozatig a teljes skálát felölelik.

Az egyetem a „Tudás és innováció a gazdaság szolgA döntő helyszíneálatában” szlogenjét minden erejével próbálja megvalósítani, arra törekedve, hogy az eddig elért elismertséget, hírnevet továbbra is meg tudja tartani, illetve tovább tudja növelni. Ehhez a megfelelő oktatói állomány rendelkezésre áll, a tudományos fokozattal rendelkezők aránya 12%, egyetemi doktori címmel az oktatók 40%-a rendelkezik. A már most is magas szintű technikai színvonalat a vállalatok anyagi támogatásával fejleszti az egyetem, így folyamatosan tudnak megújulni, fejlődni a laborok.

Az UniTech online mérnökverseny döntőjét az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán rendezzük.

www.uni-obuda.hu

Támogatók
UniTech 2012
Szeptember 10.
24:00
Hátralévő idő

nap

A VERSENY IDŐZÍTÉSE

1.forduló November 2. 24:00
2.forduló November 9. 24:00
3.forduló November 16. 24:00
4.forduló November 23. 24:00
Döntő Február 6. 9:00 
Vélemények
„Nagyon jó kezdeményezés az online mérnökverseny. Igazi kihívás a mérnökhallgatóknak, ahol érvényesülhet a kreativitásuk, valamint a megszerzett elméleti tudásuk is.”
Lőrincz Katalin
Óbudai Egyetem
„Iszonyat nagy élmény a verseny és nincs jobb dolog a győzelemnél, hajrá skacok!”
Schmidt Mihály